Rossz érzés volt amikor adam rámcsapta a telefont, de muszáj volt valamim kifogást találnom, hogy ne találkozzunk. Lassan egy éve több mit haver nekem és ezt nehezen tudom kezelni!! Eleanor-ral is csak figyelem elterelés miatt vagyok együtt. Amikor találkozunk olyan nehéz nem megérinteni, csókolni, ölelni őt. Pont ezért hidegültem el tőle, mert tudom, hogy nem bírnák magammal. Persze találkozunk hisz nélküle nem bírom. Gondolatmenetemet a csengő szakította meg. Oda mentem az ajtóhoz és vettem egy mély levegőt. "Nyugi david! Vedd fel a 'maszkod' és viselkedj természetesen!!"
~ Szia! - lépett be Adam az ajtón.
~ Hello! - válaszoltam és szorosan megöleltem.
Hihetetlen érzés volt ahogy karjait körém fonta!! Ezért a pillanatokért élek. A találkozásokért ahol még ha egy kis ideig a karjaim közt tarthatom. Bementünk a szobámba és beszélgettünk. Akár hányszor a szemébe néztem a szívem összefacsarodott és darabokra tört. Ó, Istenem miért teszed ezt velem? Miért kell olyat szeretnem ki nem szeret viszont??? :( Talán egyszer jobb lesz...cöh szarkazmus szint 99. Még ha valami csoda folytán viszont szeretne akkor se lehetnénk együtt mivel a szüleink a homofóbság minta képei!!! Lehetetlen egy helyzet az enyém. Nap mint nap küzdök az érzéseimmel, de ez mit sem ér. Hisz a szívnek nem mondhatsz nemet. Talán jobb lenne ha nem léteznék. Egyszerűen eltűnnék a világ szeme elöl, de sajnos nem választhatom a könnyebik utat!! Utálnám magam ha a caládom miattam szenvedne!!
Imádom. Imádom. Az előző részben: "Remélem ráomlik" XDDD Várom a kövi részt, de várom ám:3
VálaszTörlés